A demokráciához vezető út járhatónak mutatkozott, az 1945-ös szabad novemberi választásokon a Kisgazda Párt szerezte meg a szavazatok többségét. A Magyarországon állomásozó szovjet erők vezetése és a Rákosi Mátyás vezette kommunisták koalíciós kormány létrehozását harcolták ki a kétes 1947-es választások után. A hatalom tehát teljes egészében kommunisták kezébe került, a többpártrendszer intézménye összeomlott. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt 1948-as egyesülésével létrejön az „egységes munkáspárt”, a Magyar Dolgozók Pártja.
A totalitárius rendszerek, a népköztársaság sajátossága a rettegett titkos rendőrség, amely Magyarországon Államvédelmi Hatóság néven működött. Megfélemlítések, elhurcolások, kivégzések, kirakat perek jellemezték az AVO működését.
Rákosi követve a sztálini vonalat. A párton belüli tisztogatási hullám Rajk László belügyminisztert is elérte, akit 1949-ben kivégeztek.
A parasztságot kollektív termelőszövetkezetekbe terelték, vagy osztályidegennek nyilvánították, a megtermelt javaikat elvették. Több, mint félmillió ember vált az ÁVO és a politikai terror áldozatává, sokan kényszermunka táborba kerültek. Sztálin 1953-as halála után, Moszkva hatásra leváltották Rákosi Mátyást és helyébe egy reformember, Nagy Imre került. Nagy Imre reformtörekvési rendre fennakadtak a régi „káderek” hálóin, sőt félve a további változásoktól Nagy Imrét kizárták a párból.
Nagy Imre Magyarország miniszter-elnöke (1953-55), az 1956-os forradalom és szabadságharc kulcsfigurája. Reformjaitól megijedt kommunisták kizárták a pártból és felmentették kormányfői tisztségéből, de 1956-ban a forradalom idejére visszavette megbízatását a budapesti és szegedi ifjúság kérésére. Az általa vezetett független magyar kormány csak a szovjet tankok bevonulásáig létezett. Nagy Imre azon 2000 szabadságharcos közé tartozott, akiket a forradalom leverése után koncepciós perekben elítéltek, majd kivégeztek.
A változtatások szükségessége azonban elkerülhetetlennek bizonyult.
